J. R. R. Tolkien életműve – akárcsak az általa megalkotott tünde, Glorfindel – újra feltámad a halálból. Fia, Christopher Tolkien most újra – és ígérete szerint utoljára – elővette apja porosodó jegyzeteit, hogy ismét berántson minket A gyűrűk ura világának varázslatába. De tartogat-e még lényegi újdonságot a Gondolin bukása, vagy csak újabb történetverziókat kapunk egy soha be nem fejezett mítoszról?

John Ronald Reuel Tolkien nem pusztán fantasyregényeket hagyott ránk, hanem mitológiát; egyfajta genezistörténetet az emberi fajról és olyan már rég letűnt időkről, melyben a becsület, a bátorság, a bajtársiasság és a példamutatás válnak legfőbb erénnyé. Az írót sokan kárhoztatják azért, mert karakterei felszínesek és archetipikusak, de Tolkien szándéka – George R. R. Martinnal ellentétben – nem az volt, hogy ábrázolja az emberi jellemet, hanem, hogy érzékletes példákkal mutassa be: milyennek kéne lennie az embernek. Ebben a szellemben születtek meg leghíresebb munkái, A hobbit és A gyűrűk ura is, de a már halála után megjelentett A szilmarilok is, mely Középfölde bibliájaként híresült el. Könyveinek adaptációi, valamint ki nem adott művei bőséges muníciót szolgáltatnak a Középfölde-mitológia mélyebb megértéshez.
Tolkien fantázia világa viszont korábbra vezethető vissza. Már az I. világháborús szolgálatai idején elkezdte kidolgozni meseszerű történeteit, de ezek eleinte még nem feltétlenül álltak össze egyetlen komplex mitológiává. A hobbit születésének idején Tolkien még nem kapcsolta össze ezeket a korai történeteket a későbbi Harmadkorral és a hobbitokkal,
A gyűrűk ura írásakor viszont már összeállt a történelem előtti időkbe vesző Föld bolygó, vagyis Arda mitikus története és kronológiája.
Tolkien 1973-ban hunyt el (e dátum számjegyei megegyeznek a hatalom gyűrűinek számával), számos munkáját hagyva maga után befejezetlenül, melyeket legkisebb fia, Christopher Tolkien vett gondozásba. Így került kiadásra A szilmarilok és az Elveszett mesék könyve, a Húrin gyermekei, a Beren és Lúthien és még sok más mű. Christopher saját bevallása szerint úgy vélte, hogy a 2007-ben kiadott Beren és Lúthien lesz az utolsó mű, melyet apja hagyatékából szerkesztve kiad. A rajongók és támogatók lelkesedése azonban meggyőzte őt arról, hogy a gonosz hódítás előtt elbukó tündeváros, Gondolin történetét is önálló kötetbe szerkesztve adja az olvasók kezébe.
Az idős Christopher Tolkien a könyv előszavában ezt tartja a tolkieni hagyaték lezárásának, így több könyvre már nem számíthatunk tőle.
A történet valószínűleg nem tartogat újdonságot az író rajongóinak. A halandó ember, Tuor a vizek urának, Ulmonak parancsára Gondolinba tart, hogy figyelmeztesse a nolda tündék városát a közelgő gonosz, Morgoth seregének érkezésére. Gondolin királya, Turgon viszont Ulmo parancsával ellentétben nem tör ki a városból, mely döntés megpecsételi a tündeváros sorsát is… de Tuor és a Turgon lányának, Idrilnek házasságából egy új reménység is születik; Earendil, a későbbi Isildur és Elrond apja.
Christopher lényegében követte azt a gyakorlatot, melyet édesapja több korábbi posztkönyveinek kiadásakor gyakorolt. Egymás mellé sorakoztatta és olvasható formátumba szerkesztette Tolkien sokszor ellentmondásos és kusza jegyzeteit, így Gondolin bukásának különböző változatait és a történet fejlődését követhetjük nyomon, melyekhez Christopher segédleteket és értelmezést is ad számunkra. Ez az élmény leginkább ahhoz hasonlítható,
mintha valaki egymás után olvasná el az Újszövetség négy evangéliumát.
A jegyzetekből és karcolatokból összetákolt művek viszont sokszor nem állnak meg a lábukon önállóan és még mindig érződik rajtuk, hogy eredeti írójuk nem feltétlenül szánta még őket a nagyközönségnek. Érdekes viszont nyomon követni a történet apró adalékainak változását és fejlődését, de ez inkább csak azokat tölti el gyönyörrel, akik legapróbb részletekig tökéletesen tisztában akarnak lenni Középfölde mitológiájával, és nem vesznek el a nevek és történelemkönyvszerűen sorakoztatott adatok tengerében.

A Gondolin bukásának történetei Tolkien többi művéhez hasonlatosan keverik a tudományos-nyelvészi és a szinte már biblikus elbeszélői stílust, melyet Gálvölgyi Judit fordítása érzékletesen ad vissza, tovább folytatva A gyűrűk ura fordítóinak, Réz Ádámnak és Göncz Árpádnak örökségét. Alan Lee (aki Tolkien könyveinek illusztrátora és Peter Jackson filmadaptációinak látványtervezője) illusztrációi szinte mesekönyv jelleget kölcsönöznek a kötetnek, a függelékek és kiegészítések (térképek, családfák és szójegyzékek) pedig segítik az Óidők világának mélyebb megértését.
A Gondolin bukása sokkal inkább tekinthető egy irodalmi elemzésnek,
értelmezésnek vagy egyfajta disszertációnak, mint önálló Középfölde mítosznak. A szilmarilok és az Elveszett mesék könyve olvasói már valószínűleg tisztában vannak a történet vázával, így számukra csupán adalékokkal és apró érdekességekkel tudnak szolgálni az öreg J. R. R. jegyzetei, melyek igazi koherens olvasmányértékkel sem bírnak.
Biztos vagyok benne, hogy Christophert a legjobb szándék és a fanatikus rajongók elvárásai vezették arra, amikor kiadta J. R. R. posztműveit. Ugyanakkor efféle befejezetlen munkákat kiadni már-már nyerészkedésnek tűnhet, ami valószínűleg teljesen ellentétes atyja szándékaival. Mindig kényes kérdés, hogy olyan munkákat, melyeket alkotójuk életében nem tudott befejezni, szabad-e másnak lezárnia, „rendbe tennie” vagy közreadnia. Talán a címadások tekinthetőek leginkább félrevezetőnek a tolkieni hagyaték esetében, hiszen a Gondolin bukása címében sincs hozzátéve, hogy „jegyzetek, töredékek, vázlatok”, melynek tudatában egészen mást várna el az olvasó is.
Aki tehát pusztán képbe akar kerülni Gondolin történetét illetően, elegendő, ha újralapozza A szilmarilokat. Aki viszont már-már tudományos igényű irodalomtörténeti analízist szeretne olvasni az Óidők világának fejlődéséről, annak Christopher szerkesztése érdekes csemegéül szolgálhat az ismert mítoszhoz.
Thilio in gîl na bâd lín!
J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása
Magvető, 2019
Fordította: Gálvölgyi Judit