Animeconos tündék és semjénzsoltok helyett profán professzorok és vidám lelkészek értekeztek arról, mit is jelenthet a Jó és a Rossz Tolkien világában. Kiderült, hogy bár a fantasy ősatyja nem volt egy Kant, de olvasása garantálja a derűs öregkort. A Károli Gáspár Egyetem és a Magyar Tolkien Társaság közös konferenciáján jártunk.

Mindenki van valahogy a Gyűrűk Urával. Sokan úgy vannak vele, hogy egy idő után úgy érzik: kinőtték. A filmtrilógiát azért még megnézik, gyereküknek felolvasnak még egy-két fejezetet, de nem várnak Tolkientől olyan sorsfordító megfejtéseket, mint mondjuk a Karamazov testvérektől – már ha manapság XVI. Benedeken kívül olvas még valaki egyáltalán Dosztojevszkij. De vannak olyanok, akik nem Tolkient hátrahagyva, hanem Tolkiennel együtt nőnek fel, gondolatait és mitológiáját felnőtt fejjel is sajátjuknak érzik. Ők gyűltek össze június 14. és 16. között a Magyar Tolkien Társaság és a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének közös konferenciáján. Amellett azonban, hogy a közönség soraiban feltűnt egy-két tengwar-írásos póló és völgyzugolyi ékszer, a rendezvény olyan távol állt egy rajongói klubtól, mint a Yale Egyetem az Attila király főiskolától. A 23 előadó egytől-egyig Magyarország vezető egyetemeiről érkezett, és vagy olyan figurának tűnt, aki Tolkien kutatásának szentelte életét, vagy olyannak, aki Tolkien-rajongó tudósként éppen intellektuális kirándulást tesz a fantasy világába.

Nem csak Gandalf volt szürke

A konferencia a „Fantázia és erkölcs” címet viselte, ami előrevetítette, hogy nem olyan ezoterikus témák kerültnek majd terítékre, mint a tünde gasztronómia, vagy az ork design. Ezért türelmesen végigültük és végigtöprengtük a megfelelő szekció üléseit, hogy megtudhassuk, mennyiben segíthetnek a haspók hobbitok és a melankolikus elfek az erényes életre vágyó embereknek mondjuk a második kanti kérdés – azaz a „Mit kell tennem? –  megválaszolásában.

A legtöbb olvasó számára úgy tűnhet, hogy Tolkien elég éles határvonalat húz a nagybetűs Jók és a nagybetűs Rosszak közé, de az első fő meghívott, Verlyn Flieger pont az író sematizmusáról elterjedt képet akarta árnyalni a Gyűrűk Urából vett példákkal. Az amerikai Maryland Egyetem professzorasszonya alaposan megvizsgálta a Mordor felé haladó Frodó, Samu, illetve mérsékelten kellemes alkalmi társuk, Gollam közti konfliktusokat. Ezekben a részekben - melyeket régebben a rohani lovascsaták vagy Minas Tirith ostroma miatt előszeretettel lapoztam át – felbukkan az egyéni- és a közösségi érdek közti konfliktus, a rossz és még rosszabb közti választás dilemmája, ezen kívül Gollam folytonos megaláztatása kapcsán felmerül még a bűn és bűnhődés, illetve az akaratlanul okozott rossz miatti felelősség problémája is. Azt simán elhiszem Fliegernek, hogy Tolkien a hobbit háromszöggel jól mutatja be az emberi lélek szürkezónáját, de én az érvelés közben mégis csak azon töprengtem, hogy ez a rész a háromkötetes trilógiának csak a töredékét képzi, a Gyűrűk Ura többi részben nyoma sincs az ilyen árnyalt megközelítésnek.

Sajnos a Jó dilemmáinak és Frodóék árnyalt jellemének bemutatása mellett nem volt szó a Gonoszok motivációiról - pedig a gonoszság léte és értelme az egyik legősibb és legizgalmasabb erkölcsi kérdés. Ez annál is jobban hiányzott, mert nekem mindig is úgy tűnt, hogy Tolkien nem vacakolt sokkal többet a Rossz erkölcsi boncolgatásával, mint anno George W. Bush a gonosz tengelyével. És ahogy 9/11 után a gonoszság nagyon soványka magyarázatnak bizonyult a globális folyamatok megértéséhez, úgy az átlagolvasó tizennegyedik születésnapja után már Szauron félelmetes szeme sem elegendő ahhoz, hogy elfogadjuk, miért is akarja a Sötét Úr eltiporni a világot. Egy régebbi tanulmányban Kornya Zsolt (pdf) kiválóan érvelt amellett, hogy a tolkieni Gonosz inkább tűnik egy mechanikus elnyomó erőnek, mint az embereket komoly erkölcsi vagy intellektuális kihívás elé állító ideológiának. Aragonék számára sosem válik valódi opcióvá a csúnya orkokkal és trollokkal kikövezett szauroni út, aki mégis kicsit elcsábul – mint a frontvonalban álló hazáját féltő Boromir – arról Tolkien érezteti, hogy nála bizony valami nem stimmel.

Frodó nem Jézus

Habár a gonoszság erkölcsi mibenlétéről nem sokat hallottam, a Gonosz mitikus eredetéről annál több szó esett, az előadók ugyanis kimerítően tárgyalták azt a Szilmarilokban szereplő alapmotívumot, mi szerint a Gonosz egyenlő a Jó hiányával vagy a Jó zavarával. A Gonosz ugyanis Tolkien mitológiájában úgy születhetett meg, hogy a világ első korának teremtő énekében – amit Nagy Gergely anglicista John Cage esetlegességen alapuló tételeihez hasonlított – a harmóniát megtörte az egyéni hang, ami kozmikus tökéletlenséget eredményezett. Ezzel Tolkien a keresztény teológiához hasonlóan tulajdonképpen a szabadságot, az önállósodást tette meg a bűn forrásává.

De nem a Gonosz eredetmítosza volt az előadásokban tárgyalt egyetlen keresztény párhuzam, ami persze érthető is annak tükrében, hogy egy mélyen vallásos katolikus íróról volt szó egy keresztény – oké, református – egyetem konferenciáján. Mondjuk az előadásokon elejtett megjegyzésekből én meglepődve szűrtem le, hogy Tolkien ma már nem csak a Rúna Táborokban, de a katolikus istentiszteleteken is nagyon komoly referenciapontnak számít. Amúgy az előadók a helyén kezelték Tolkien kereszténységét, ahogy Mile András fogalmazott: „Nem kell keresztény szimbólumokat keresni ott, ahol ezek nincsenek”. A rendezvényt tartó egyetemen oktató tanár szerint fontos szem előtt tartani azt a különbséget is, hogy a Gyűrűk Ura nem keresztény regény, hanem egy regény, amit egy keresztény ember írt. És hiába ábrázolja Tolkien az útja végső szakaszához érkező Frodót úgy, mint egy sebekkel tarkított, mezítelen, tövisbokor által tépett mártírt, a hobbit alakjában azért mégsem kéne egy-az-egyben Jézus Krisztust keresni. Azért Mile szerint a hobbitok egyetlen keresztény erényt mégis tökéletesen megtestesítenek: ez a „kicsinység erénye”, ami a hatalom iránti közömbösséget, a nagyravágyás megvetését, és az apró, szerény örömök kedvelését jelenti.

Áldott a hányós állapot?

A tolkieni erkölcs utóéletével kapcsolatban is fontos megállapítások hangzottak el Szabó István Zoltán részéről, aki arról beszélt, hogy a fantasy műfajban évtizedekig kötelező elem volt a Jók és Rosszak merev megkülönböztetése, ami a műfajt bele is fojtotta az erkölcsi közhelyességbe, a sablonos jellemábrázolásba. Azonban a kortárs fantasyban - a "kortárs" jelző persze akár évtizedes regényeket is takarhat - már sokkal életszerűbb és érdekesebb erkölcsfelfogásokkal is találkozhatunk, itt van például Glen Cook Fekete Sereg-ciklusa, melyben egy zsoldoshadsereg kalandjait követhetjük végig. A Fekete Sereg tagjainak az egyetlen erkölcsi parancsolata a hűség, és az sem zavarja őket, ha rendszeresen az elnyomó hatalom oldalán kell harcba szállniuk – amíg a hatalom pontosan fizet.

A kortárs fantasy másik egyéni útkeresőjeként Szabó István Zoltán az általunk már eleget fényezett George R. R. Martint említette, aki a Tűz és a Jég ciklusának egyetlen tolkieni erényekkel felvértezett karakterére, Eddard Starkra – nem is tudom, hogy ez még ma is spoilernek számít e – csúfos véget mér. Eddard becsületen és tisztességen alapuló politikája tökéletes kudarcot vall, kíséretét a család ellenségei felkoncolják, őt magát pedig, mint egy közönséges árulót, lefejezi az udvari hóhér.

Még ha néhány helyen feszegették is a tolkieni világkép határait, azért az általam látott előadásokat nem követték késhegyre menő értelmezési viták. Ennek oka talán az volt, hogy Tolkien értelmezésénél kevesen léptek csak ki a tolkieni varázskörből, hogy valódi távolságtartással szemléljék az angol író gondolatait. De ennek ellenére a konferencia – egyházi jelleg ide vagy oda – abszolút mentes volt a semjénzsolti ájtatoskodástól, vagy a modernséget ostorozó lapos frázisoktól.

Sőt, az derült ki, hogy az isten-haza-család szentségét néhányan még egyházon belül is nyílt pragmatizmussal fogják fel, az egyik előadó részéről konkrétan az az egyenes kijelentés is elhangzott, hogy „Az áldott állapot a mindennapokban valójában egyszerű kellemetlenség. Öt gyerek apjaként én már rengeteg hányást takarítottam, és higgyék el, sajnos nem a gyakori másnaposság miatt”. A konferencia engem személy szerint kevéssé győzött meg arról, hogy Tolkien erkölcsfilozófiai nagysága felér mítoszteremtő készségéhez és szertelen mesélőkedvéhez, az viszont egyértelművé vált, hogy kitartó olvasóira valamit mégis csak ráragaszthat a hobbitok rendíthetetlen jókedvéből.